Fedezd fel!

családfotózás2

Ahogy arról korábban is írtam, kisfiammal rendszeresen teszünk pár órás túrákat a természetben.

 Tegnap is így történt ez, kocsibapattantunk, majd kb. 10 km után meg is érkeztünk a Fertőpartra. Futóbicikli ki, gyerek rá, aztán neki a nagyvilágnak. Ilyenkor csak a felfedezés számít, amit nem adhat meg neki egy okostelefon, tablet, vagy tévé, amiket amúgyis mellőzünk, amennyire csak lehetséges. (Telefonnal is csak fotózni engedem.) Ahogy nézem, miközben elmélyülten csinál valamit, mondjuk kavicsokat dobál a folyóba, eszembe jut a saját gyerekkorom. A fenti képen éppen hóesést produkál a száraz virágok bolygatásával. Én mennék tovább, de ő a számomra legunalmasabb helyeken is el tud időzni félórákat. Gyűjti a kis köveket, ki tudja, milyen szempontok alapján, majd vizet locsol rájuk. Aztán eszembe jut, hogy milyen őszinte pillanatokat tudok lencsevégre kapni ilyenkor. Semmi pózolás, csíííz, mosolyogj, stb. 

Persze én is hűen a mindfulness fotózáshoz, most egy régi manuális obit hoztam magammal, amivel a kis örökmozgót igen nehéz befogni. (A megoldás már úton van, ugyanis rendeltem egy olyan adaptert a géphez, ami a régi manuális optikákból autófókuszosat csinál, de erről majd egy későbbi bejegyzésben részletesen írok! (Nyilván az nem az éber tudatos fotózás része, ezt a kreatív fotózásokhoz szeretném használni.)) Aki próbált már nemegészen 3 éves gyereket akármilyen fényerős obival lefotózni, tudja miről beszélek. Viszont annál nagyobb az öröm, ha sikerül jó képet csinálni róla. Ő játszik, és én is. Majd szalad hozzám, hogy elújságolja a legújabb felfedezését, például azt, hogy bugyborékol a pocsolya… Sokszor legyintek, hogy oké, én ezt már rég tudom, de többször előfordult már, hogy nekem is újat tudott mondani. És meg is érkeztünk, a poszt lényegéhez. A kis bocsom olyan dolgokra ébreszt rá, amiket teljesen magától értetődőnek tekintek, de le kell lassulnom, hogy átéljem az ő gondolatvilágát. Mert mi felnőttek, min is gondolkodunk? Hát minden „fontos” dolgon. A legtöbbször észre sem vesszük, hogy egy kis élet cseperedik mellettünk, és ennek az életnek minden percét megéli, oly módon, amiről mi régóta megfeledkeztünk. Hiszen a lakáshitel, meg a csekkek, meg a Covid, mega a ki tudja még, hogy mi minden,  teljesen felemészti az energiáinkat. Csak a rohanás marad. Akinek viszont van gyereke, az rájön, hogy a gyerekkel együtt az ember újraélheti a saját korai éveit. Nem igazán tudom, hogy lehet-e felnőttként ennél csodálatosabb élményben részünk! Amíg nem volt gyerekem, csak sirattam a gyerekkorom. Most hogy van kettő is, újra átélhetem. És mivel fotográfus vagyok, meg is örökíthetem, és neki is megmutathatom majd, ha ő lesz 10, vagy 20 éves. A konklúzió pedig ez: Éljétek meg a kicsikkel, fedezzétek fel újra a gyermekkorotokat! 

Ennek megörökítésében pedig szívesen állok rendelkezésetekre! Keressetek bátran!

(A képek egy Helios 44-M4, szovjet objektívvel készültek Nikon Z5-ös vázon.)

Mindfulness fotózás

mindfulness fotozas

Az igazán első blogpostom szóljon kicsit a gondolatébresztésről. 

A célom ezekkel a bejegyzésekkel, hogy mögélássatok a fotográfiai motivációmnak. Ma már boldog-boldogtalan fotográfusnak nevezi magát. Valószínűleg rólam is ezt mondhatják a „nagy öregek”. De el kell kezdeni valahol. Ők is elkezdték, és 10-20-30 évvel ezelőtt azért tényleg másról szólt ez a szakma, mint manapság. Főleg a filmes korszak volt egészen más. Ott nem igazán volt „alibizés”. Vagy jól sikerült a kép, vagy nem. Nem volt LCD kijelző a gép hátulján, nem lehetett ellenőrizni az élességet, az expozíciót. Akkor valóban érteni kellett a szakma csínját-bínját. Én is sokat foglalkoztam filmes fotózással, tele volt a vitrinem mindenféle régi gépekkel. Szenvedélyesen gyűjtöttem a koros masinákat. A legjobbakat ma is féltve őrzöm. 

Viszont lehet digitálisan is fotózni úgy, hogy az tudatos legyen. Nálam ez úgy működik, hogy a kis hobbigépemet – ami egy Fujifilm X-E2s – egy manuális optikával használom, amin nincs autofocus, és a blendét is nekem kell állítanom. Ezen kívül a sokoldalú RAW formátum helyett JPG-et használok, hogy ne nagyon legyen értelme az utómunkának, ugyanis a JPG fájlok elég érzékenyek az utólagos manipulációra.  Igazán autentikus akkor lenne a folyamat, ha a hátsó kijelzőt is letakarnám. Van is erre gépe a Fujinak, de ott azért még nem tartok. 

És, hogy hol ebben a tudatosság? Mindezen beállítások, és eszközök birtokában nem lehet vaktában lövöldözni, ha értékelhető képet akar az ember. Át kell gondolni a mit, és a hogyant. Persze beállíthatnám sorozatlövésre a fényképezőgépet, aztán csak lenne pár jó kép a végén, de nem ez a célom, hanem az, hogy átgondolt fotóim legyenek. 

A fenti kép is így született. Múlt nyáron sokat kirándultunk a kisfiammal a közeli erdőkben, tavaknál, réteken. Biciklire föl, gép a zsebbe, aztán neki a természetnek. Nyár végére a kisfiam annyira megszerette a feketeszedret, hogy külön programot csináltunk annak „szüreteléséből”. Míg ő csemegézett, én próbáltam lencsevégre kapni. 

Ezen a képen semmilyen utómunkát nem eszközöltem. Nem lett vágva, kiegyenesítve, színkorrekciózva, stb. stb. Egy amolyan SOOC (straight out of Camera), egyenesen a gépből jövő fotográfia. Pont ez volt a cél. És nem csináltam száz képet, hanem összesen kettőt erről a témáról. Egy állót és egy fekvőt. Az utóbbi volt a jó választás. 

Amióta fotózom, komolyabban 2015 óta, azóta az a célom, hogy tudatos képeim legyenek. Ebben segít az úgymond manuális beállításokkal való fényképezés. Szeretem a záridőt is magam állítani, mert valahogy mindig közelebb vagyok a kívánt hatáshoz, mint akkor, amikor a gép maga állítja az időt. 

Az egész posztom tanulsága az, hogy nem kell 1000 képet csinálni egy adott témáról, hanem meg kell ismerni a gépet, majd kihasználni annak lehetőségeit. Lehet az akár egy telefon is. Közhely, de a mai felgyorsult világban szükség van a lelassulásra, igazán átgondolt cselekedetekre. Amíg az ember pörgeti az Instát vagy a Facebookot, 3-4 másodpercenként érik teljesen különböző impulzusok. Ez lehet csodálat, irigység, szeretet, gyűlölet, bármi. De olyan gyorsan történnek a hatások, hogy az teljesen kifárasztja az agyunkat. 

Lassuljatok le kicsit, élvezzétek, éljétek meg a pillanatot. Biztos kitalálták már a mindfulness fotózást, de ha nem, akkor most én szeretném ezt meghirdetni. Kicsit nagyképűen hangzik, de mi más lehet a célja egy olyan hobbinak, amit végül hivatásomnak választottam?